Ad-hoc riportok, elemzések

Gyors válaszok a frissen felmerült kérdésekre

Cégünk vállalja különböző eseti riportok, elemzések elkészítését is, akár a meglévő rendszeres elemzésekhez kapcsolódóan, akár azoktól teljesen függetlenül.

Az eseti elemzések során felhasználhatók

  • az rcORS szolgáltatásunk keretében felépített adatbázisok, vagy
  • egyéb, az rcORS adatbázist kiegészítő, vagy attól független adatbázisok

Az eseti elemzéseket – hasonló módon az rcORS riportokhoz – a megrendelő számára biztosított, dedikált tárhelyre feltöltött adatok alapján végezzük. Megrendelőnknek itt sem szükséges megvásárolnia az elemzéshez használt a hardver- és szoftvereszközöket, hiszen azok a ReportCentre Kft. rendelkezésére állnak. Az ad-hoc elemzések elkészítése során ugyanazt az infrastruktúrát használjuk, mint az rcORS riportoknál, azzal a különbséggel, hogy itt nem építjük fel a teljes automatizált rendszert, hanem „kézi vezérléssel” állítjuk elő a riportokat. Ennek előnye, hogy nincsen szükség a rendszeres riportoknál elkerülhetetlen „fejlesztési időre”, valamint – az automatizmusok kiküszöbölése miatt – menet közbeni kiegészítések, változtatások könnyebben beépíthetők. Hátránya ugyanakkor, hogy a kézi vezérlés következtében a teljes elemzés elkészítése hosszabb ideig tart, mint egy már beüzemelt rendszeres riporté.

Ad-hoc elemzések keretében lehetőség van a rendszeres riportoknál részletesebb mélyelemzések, esettanulmányok elkészítésére, illetve meglévő – akár a rendszeres riportok kapcsán elkészített, akár más forrásból származó – adatbázisok másodelemzésére is.

Néhány példa az ad-hoc elemzések lehetséges témáira:

  • új termék bevezetésének támogatása - tipikus boltok kiválasztása
  • tetszőleges fogyasztói kosár elkészítése (népszerű árucikkekből, prémium termékekből)
  • új termék, szolgáltatás fogadtatásának vizsgálata
  • árelemzések
  • termékek és termékcsoportok forgalmának, árváltozásának vizsgálata
  • promóciók értékelése
  • kampányok, szóróanyagok, reklám (média, DM stb.) hatásvizsgálata
  • települési vásárlóerő becslése
  • egyéb kiskereskedelmi és piackutatásokból származó adatbázisok elemzése